Ma már tudjuk, hogy néhány év használat után az elektromos motorokra már jóval kevesebbet költöttünk, mintha benzinessel járnánk. Erre jön még az otthoni „tankolás” kényelme.
Az akkumulátorok élettartama túl rövid - TÉVES
A jó minőségű elektromos motorokban pontosan ugyanolyan gyártmányú cellák vannak, mint az elektromos autókban. Azok szerencsére már ki vannak próbálva, és látszik, hogy a százezer km feletti futásteljesítmények sem problémásak az akkupakkoknak. Az elektromos motorok ugyanezt az eredményt képesek produkálni, és városi használatban százezer kilométert belerakni egy motorba elég hosszú és munkás folyamat, tehát az akkuélettartam miatt nem biztos, hogy érdemes aggódni. Ráadásul az elektromos motorok akkumulátorai nem túl nagyok és könnyebben hozzáférhetőek. Már most sok szakember van itthon, akik szükség esetén simán kicserélik a hibás cellákat, vagy akár fejlettebbet tesznek bele, ahogy fejlődik a technológia.

Az elektromos motorok hatótávja alacsony – BIZONYOS ESETEKBEN IGAZ!
A járművek kiválasztásánál valóban az egyik legfontosabb szempont a hatótáv. Aki elektromos motorra tervez átülni, körültekintőnek kell lennie ez ügyben. Fontos látni, hogy a ma elterjedt járművek többnyire városi, illetve agglomerációs ingázónak alkalmasak. Fontos tájékozódni a pontos akkukapacitás és az utazósebesség viszonyáról, amiknek egyenes következménye az elérhető hatótáv. Ha van lehetőség, érdemes kibérelni 1-2 napra a kiszemelt típust és gyorsan kiderül, tudja-e az elvárt hatótávot az egyéni használati mód mellett.

Az elektromos mobilitás sokkal szennyezőbb, mint a kőolaj alapú – TÉVES!
Bármit gyárt az ember vagy bármilyen technológiát használ, az rendszerint környezetszennyező. Nem mindegy viszont, hogy mennyire. Egyik gyakran elhangzó állítás, hogy az e-mobilitás jobban szennyez és csak kiviszi a szennyezést a városokból. Az, hogy kisebb lesz a szennyezés a városban, már önmagában is óriási eredmény, aminek örülni kell. Az pedig, hogy a szennyezés ott jelentkezik, ahol az erőművek termelik az áramot, amit a városban elhasználunk, az egyre kevésbé igaz a megújuló energiák előretörésével, ami folyamatos és már most is óriási mértékű tisztulást eredményez.
A szennyező erőművek száma rohamosan csökken. Az állítás, hogy az elektromos járművek előállítása és használata jobban szennyez, mint a belső égésű motoros járműveké, az szintén erősen megkérdőjelezhető. Az akkugyártás valóban igényel olyan alapanyagokat, földfémeket stb., amiket ki kell bányászni, de ez nem jár nagyobb környezetpusztítással, mint az olajbányászat – különösen ma, lsd. repesztéses technológia -, igaz, hogy kevesebbel sem. Viszont az akkumulátortechnológia fejlődésével ezeket az összetevőket fokozatosan feleslegessé teszik az akkumulátorokban.

Életük végén lehetőségünk van nagyon nagy részben újrahasznosítani őket, hiszen ma már fejlett technológia létezik az akkumulátorok újrafeldolgozására. Ilyen tevékenység hazánkban is működik már, több helyen. Az akkumulátortechnológia még a fejlődése elején van, és ha már most így odaver a belsőégésűek használatának, akkor mi lesz 100 év múlva, merthogy a belsőégésű motoroknak ennyi idejük volt elérni ezt a ma már továbbfejlődni alig képes végső állapotukat. Szerintünk az irány nagyon látszik, mi követjük is!
Töltési és tárolási tanácsok az egészséges akkumulátorokért
Az akkumulátor alapvetően egy körültekintést és némi gondozást is igénylő eszköz. Ha tulajdonosként pici odafigyeléssel betartunk pár egyszerű szabályt, növelhető az élettartam és csökkenthető a meghibásodás valószínűsége. Megpróbáltuk összegyűjteni a legfontosabb tippeket, amik segítenek ebben:
- Kerüljük, hogy a töltöttség 20% alá csökkenjen!
- A teljes feltöltést követően NE hagyjuk hosszú ideig töltőn az akkupakkot! (Kivételt képez ez alól némelyik karbantartási folyamat, de erre a gyártó és a forgalmazó külön útmutatást ad.)
- NE hagyjuk hosszú ideig lemerülve az akkumulátort!
- NE próbáljuk fagypont közelében (és alatta) tölteni az akkut (kivéve, ha az akkumulátorban fűtőegység is el van helyezve ami biztosítja, hogy ne legyen túl hideg töltés közben, mint például a Silence robogókban)!
- Lehetőség szerint védjük az akkut a túlzott rázkódástól és az erőteljes mechanikai behatásoktól!
- 4 hétnél hosszabb használati szünet esetén (pl. téli időszakban) az akkumulátort kb. 50%-os töltöttségi szinten érdemes tárolni. A tárolási ajánlások gyártónként eltérhetnek. A tárolási időszak alatt rendszeresen figyelni kell a töltöttségi állapotra, ugyanis az akkupakkok károsodhatnak, ha hosszú ideig lemerülve tárolják őket.

Általános karbantartási tippek elektromos motorokra
Az elektromos motorok ugyanúgy rendelkeznek fékekkel, meghajtással, futóművel, mint benzines társaik. Karbantartás szempontjából nagyjából ugyanazok a teendők, mint a hagyományos motoroknál. Itt is figyelnünk kell a fékek, fékbetétek állapotára. Megfelelő vezetési stílus mellett a regeneratív motorfékezésre képes járművek esetében a fékbetétek élettartama kimagaslóan nagy is lehet. Ennek az az oka, hogy jóval kisebb igénybevételnek vannak kitéve.
A hajtás karbantartása agymotoros meghajtás esetében szinte nulla, csupán a két tengelycsapágy az, ami kopik. Mivel a fordulatszámuk viszonylag alacsony, így javarészt az út egyenetlenségei veszik igénybe. A lánc meghajtású motorkerékpárok esetén a már megszokott időszakos lánckenés javasolt itt is, fogasszíjas meghajtásnál pedig a szíj állapotának és feszességének figyelése a feladatunk.
Bizonyos típusoknál találkozhatunk olajfürdős fogaskerekes primer áttétellel is. Ezekben rendszerint néhány deciliter olaj van, aminek cseréje a gyártók által előírt módon szükséges. Itt is előnyt élveznek az elektromos motorok, hiszen ez az olaj sosem lesz olyan forró, mint egy belső égésű motor működése esetén. Ez természetesen befolyásolja az olaj élettartamát is.