Az elektromos motorok akkumulátora – amit tudni érdemes

Mint az elektromos motorok szakértője, munkánkhoz hozzátartozik a nagyközönség megfelelő tájékoztatása, edukációja is. Az egyik leginkább érintett témakör az elektromos motorok akkumulátoraival kapcsolatos. Összeszedtük a leggyakrabban feltett kérdéseket, amiről Jeli Attila motoros instruktor és Gugolya András, az elektrorider villamossági szakértője beszélgetett közérthetően.  

Szakértők beszélgetnek

Jeli Attila régi motoros, akivel már több mint 3 éve dolgozunk együtt. Még a legelső zöld színű Sur-ron nyergébe ízlelt bele az elektromos motorozásba, majd azóta több mint 200 Sur-ron túrát vezetett és szinte az összes valamire való elektromos endurot megvallatta. Amikor nem túrát vezet, akkor is napi szinten használ egy Talaria Stinget, így rengeteg gyakorlati tapasztalattal rendelkezik.

Gugolya András villamosmérnök, 2020-ban csatlakozott az elektrorider csapatához. Már az egyetemi évek alatt is az elektromos kétkerekűek bűvöletében élt, és az azóta eltelt 16 évben végigkövette az akkumulátorgyártás evolúcióját. Ez idő alatt számtalan akkumulátor javított és épített. Szakmai hozzáértésének köszönhetően magas szakmai kapcsolatot ápolunk a gyártókkal.

 

Jeli Attila és Gugolya András az akkumulátorokról
Jeli Attila és Gugolya András

Milyen részegységekből épül fel egy elektromos motorkerékpár akkumulátora?

A legfőbb részegységek a lítium-ion cellák, amelyek az akkumulátor energiaforrása és a BMS (Battery Management System), ami többek között figyeli és ellenőrzi az aksi teljesítményét, biztosítva a túlmelegedés, túlfeszültség és túltöltés elleni védelmet. Ezen kívül még fontos, hogy az egyes komponensek összeszerelése magas minőségű legyen, hogy az eszköz időtálló legyen.

Mennyibe kerül egy jó minőségű akkumulátor?

Erre a kérdésre nem lehet konkrét választ adni. Az aksi ára több tényezőtől függ, amelyek közül a három legfontosabb:

1. Minőség és tartósság:

Itt tudnak (és szoktak) a gyártók a legtöbbet spórolni. A jó minőségű cellák tartóssága sokszorosa a “noname” celláknak.

2. Kapacitás:

Minél nagyobb a kapacitása, annál drágább a pakk.

3. Gyártó és márkanév:

Rengeteg gyártó van a piacon, akik különböző minőségben gyártják az aksikat. Az összeszerelési minősége ugyanolyan fontos, mint a cellák minősége, hisz ezek az akkumulátorok extrém környezetben vannak használva. A mi esetünkben a minőséget a GreenWay garantálja, aki egy az elektromos robogó- és motorpiacra szakosodott világviszonylatban elismert gyártó.

Milyen védelemmel vannak ellátva az aksik?

Az akkumulátorok BMS (Battery Management System) rendszere kulcsfontosságú eleme az elektromos járműveknek, mivel számos fontos funkciót lát el az aksi teljesítményének és biztonságának optimalizálása érdekében. A legfontosabbak ezek közül:

Töltés- és kisütésirányítás

 A BMS figyeli és szabályozza az akkumulátor töltését és kisütését. Ez biztosítja, hogy az eszköz ne legyen túltöltve vagy túlmerítve, ami meghosszabbíthatja az élettartamát. Egy jó minőségű akkumulátor még 600 töltési ciklus után is 90% feletti teljesítménnyel rendelkezik.

Cellavédelem

A BMS figyeli az egyes lítium-ion cellák feszültségét és hőmérsékletét, és szükség esetén védelmet nyújt a túlfeszültség, túlmelegedés vagy túlzott kisütés ellen.

Energiaegyenlítés

Ha az egyes cellák között különbség alakul ki a feszültség vagy kapacitás terén, a BMS segít az energiaegyenlítésben, hogy az aksi teljesítménye optimális legyen.

Hibadiagnosztika

A BMS lehetővé teszi a hibák diagnosztizálását és jelentését, például riasztásokat ad túlmelegedés vagy túlfeszültség esetén. A GreenWay fejlett BMS rendszerének köszönhetően a számítógépre csatlakoztatva 30+ historikus adat is kiolvasható.

Biztonsági funkciók

A BMS rendelkezik olyan biztonsági funkciókkal is, mint például az akkumulátor lezárása vagy kikapcsolása vészjelzés esetén.

Adatgyűjtés és felügyelet

A BMS adatokat gyűjt az akku teljesítményéről és állapotáról, és ez segítséget nyújt abban, hogy az akku élettartamát folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni és optimalizálni.

 

Összességében a BMS az akkumulátor szíve, és gondoskodik a biztonságos és hatékony működéséről.

A Silence elektromos robogó akkumulátora
A Silence elektromos robogó akkumulátorának töltése

Mitől függ, hogy mennyit fog bírni az elektromos motorkerékpár akkumulátora?

Erre a kérdésre ismételten nincs pontos válasz, de a legfontosabb tényezők:

Használat gyakorisága és stílusa

Minél gyakrabban és intenzívebben használják az az elektromos motort, annál gyorsabban fog elhasználódni egy aksi. Például a nagyobb teljesítményű motor értelem szerűen több energiát igényel egységnyi idő alatt, így nagyobb terhelésnek van kitéve az akupakk, ami rövidebb élettartamot eredményezhet.

Töltési és kisütési ciklusok száma

Az akkumulátoroknak van egy meghatározott élettartama, amelyet töltési és kisütési ciklusokban mérnek. Minél több töltési és kisütési ciklust végrehajtanak, annál gyorsabban fog az akkumulátor teljesítménye csökkenni. Az ökölszabály az, hogy 600 töltési ciklus után is tudnia kell a 80% kapacitást. Tapasztalatok alapján az általunk forgalmazott elektromos robogók és motorok esetében ez jócskán magasabb. Van olyan robogós ügyfelünk, akinek az akkumulátorai 800 töltési ciklus után (ami kb 70.000 km jelent) is 92% felettiek.

Töltési és kisütési feltételek

A túlzottan magas vagy alacsony hőmérséklet, valamint a túlzottan magas vagy alacsony töltési vagy kisütési feszültség károsítja az aksit, ami rövidíti az élettartamát. Szerencsére ez ellen is védelmet nyújt egy jó minőségű BMS rendszer.

Tárolási körülmények

Fontos, hogy az aksikat megfelelően tárolják az optimális állapot fenntartása érdekében. A nem megfelelő tárolása (lemerült, vagy teljesen feltöltött állapotban történő tárolás) is károsítja az aksit. A legjobb ha a téli időszakban szobahőmérsékleten 40 és 60% között tároljuk.

Akkumulátor típusa és minősége

A különböző típusú akkumulátorok (pl. lítium-ion, lítium-polimer stb.) eltérő élettartammal és megbízhatósággal rendelkeznek. Magasabb minőségű akkumulátorok hosszabb élettartammal rendelkeznek.

Gyártói garancia és karbantartás

A gyártói garancia és a rendszeres karbantartás (pl. időszakos ellenőrzések, szervizelés) segít az akku élettartamának meghosszabbításában és a meghibásodások elkerülésében.

Összességében az aksi élettartama és meghibásodásának ideje számos tényezőtől függ, és annak pontos előrejelzése nehéz. Azonban a megfelelő használat, karbantartás és tárolás segít abban, hogy az akkumulátor hosszabb ideig megfelelően működjön.

A témában készült Youtube videót itt tudjátok megnézni

További blogbejegyzéseink

E Ride Pro SS elektromos terepmotor
Talaria Sting Pro, vagyis Talaria TL5500 elektromos terepmotor
RXF elektromos gyerekmotor
Élménymotorozás Piliscséven
Silence S01 nagyteljesítményű elektromos robogó
Talaria TL3000 Sting elektromos terepmotor
Elektrorider fekete pöttyök

Még több érdekelne?

Kövess minket hasonló izgalmas tartalmakért a social media felületeken!

Elektrorider fekete pöttyök

Még több érdekelne?

Kövess minket hasonló izgalmas tartalmakért a social media felületeken!

2023.10.13-án pénteken 12 órától zárva vagyunk. Hétfőn várunk titeket szeretettel a megszokott nyitvatartás szerint!

Zárvatartást jelző felirat