Brutál erős és high-tech indiai motorok, üdv Magyarországon!

Egy ország, ami egyedül több embernek ad otthon mint Európa és Amerika együttvéve. India, ahol egy országon belül 122 hivatalos nyelv cirka 1500 dialektusát beszélik. Érteni, felfogni, és belátni is nehéz azokat a számokat, amik Indiát jellemzik – a népességén és a nyelvjárásain túl a motorozás terén is. Itt van ugyanis a világ négy legnagyobb motorgyártója, melyek többsége szinte teljesen India (nagyon nem kicsi) belpiacát szolgálta ki. Most viszont megtörténik a várva várt nyugati nyitás, és India elképesztően high tech elektromos motorjai beugratnak Európa kapuján. Mutatjuk, mit tud India Kínához képest, milyen pislogósan durva számokkal és számok mögötti teljesítményekkel operál India, és azt, miért vagyunk borzasztóan büszkék arra, hogy hozzánk igazol le a régióban elsőként az Ultraviolette. 

Kína kontra India: Gyorsaság vs. Alaposság 

Ahhoz, hogy India motorozással kapcsolatos filozófiáját kicsit jobban megértsük, egy kicsit visszábbról indítva érdemes összehasonlítani Kínával. Indiában – Kínához hasonlóan – nagyon erős a motoros belpiac; Kínában a kínai, Indiában pedig az indiai gyártók dominálnak, és mindkét országban már jópár éve elindult az elektromobilitás.

Kínában azonban a legtöbb, belföldre gyártott elektromos motor inkább az alsó kategóriát képviseli. Ez a helyi közlekedési szabályozásnak is köszönhető, mivel a nagyvárosokban használt motoroknál a max. 25km/h egy felső határ a legalsó kategóriánál, amit legtöbben használnak a kedvező adózás, vezetői jogosultságok és vételár miatt. Ezen egyszerű mopedek, robogók jellemzően egyszerű akkutechnológiával készülnek, az áruk pedig nagyjából 500–1000 dollár (160 000 – 320 000 forint) körül mozog. A következő kategória már 45 km/h-ra is képes, de ezek is nagyon egyszerű gépek. A kínai gyártási filozófia sokszor kimerül annyiban, hogy a gép legyen olcsó, egyszerű és juttassa el a felhasználót A pontból B-be, de semmi több. Az elektromos kétkerekűeknél kevésbé a hosszú élettartam vagy a magas műszaki színvonal a prioritás, hanem az alacsony áron, gyorsan és egyszerű technológiával megvalósított belföldi tömegtermelés az, amiben a legerősebb Kína. 

Éppen ezért kevés kínai cég akar/képes valóban európai színvonalú termékeket gyártani, mivel főként a belpiacukra termelnek. Vannak kivételek, ilyenek az Elektroridernél is kapható Talaria és Sur-Ron motorok. Ezek a márkák azonban teljesen más kategóriába esnek, ugyanis eleve exportpiacokra készülnek, így a fejlesztési filozófiájuk is ehhez igazodott.

Az Elektroridernél folyamatosan keressük azokat a gyártókat, amelyek megfelelnek az európai elvárásoknak és a saját minőségi kritériumainknak, legyen az akkumulátortechnológia, összeszerelés vagy egyéb színvonalbeli nívó, amiből nem engedünk. Mindemellett azonban a megfizethető ár és a gyártó későbbi elérhetősége sem elhanyagolható szempontok. Az egész világot szkenneljük, de nyugati gyártókból kevés van, drágák és a minőségben sem feltétlenül kiugróan jók. A jövőjük sem biztos, mivel más startupként valami nagyon szexit csinálni és más hosszú évekig fennmaradni a piacon, jövedelmező tömeggyártást produkálva.

Indiában megvan az a gyártási filozófia és minőség, amiben mi is hiszünk, mivel ők sokkal régebbi és szorosabb kapcsolatban vannak a nyugati világgal, mint a kínaiak. Azonban ez a sok szempontból felfoghatatlan méretű ország mindeddig nem érezte szükségesnek, hogy meghódítsa Európát: már a saját belpiaca többmillió kétkerekűt felvesz egy évben, és a világ tíz legnagyobb motorgyártójából két-három szintén hazai keresletre gyártó indiai cég. Vannak üdítő kivételek, mint például a Royal Enfield, ami régen angol volt Indiában, ma viszont egy indiai cég a nagyvilágban, és nyugati szemmel nézve is nagyon kívánatos palettával rendelkezik. Ez saját, indiai márka, de rengeteg nyugati gyártónak ők gyártanak. A KTM is az Indiában gyártott Duke-okkal lett anyagilag is sikeres, mára pedig a KTM teljesen indiai céggé vált.

Az indiai gyártók is megjelentek egy ideje az olyan nagynevű nemzetközi motoros kiállításokon, mint például a milánói EICMA. Ide évek óta járunk, de tavaly vettük fel először indiai gyártókkal személyesen a kapcsolatot és jutottunk el több hónap után a szerződéskötésig. Legelőször az Ultraviolette-tel.

Büszkék vagyunk rá, hogy olyan nagy nyugat-európai országok után, mint Németország, Franciaország, Olaszország vagy épp Svájc, az első között jutottunk el oda, hogy Európában az Ultraviolette-tel hivatalosan együttműködjünk, és az Elektrorider lehessen Magyarországon a márka a közép-kelet-európai régió hét országának a központja.

„Ahogy ma exkluzív disztribúciós partnerségre lépünk a Tiszta Energiákkal Magyarországon, tovább erősítjük azt az alapot, amelyet már tizenkét európai országban építettünk ki, ahol motorkerékpárjainkat nagy lelkesedéssel fogadták – mondja Narayan Subramaniam, az Ultraviolette vezérigazgatója és társalapítója. – Magyarország kaput jelent Közép- és Kelet-Európa felé: egy élénk motoros kultúrával rendelkező régió, ahol egyre nagyobb az igény a fenntartható mobilitási megoldások iránt, és erős az innováció iránti nyitottság.

Európai terjeszkedésünk egy szélesebb vízió része: olyan kapcsolatokat szeretnénk kialakítani a motorosokkal, akik értékelik a teljesítményt és a dizájnt. Jelenlegi modellkínálatunkkal célunk, hogy újradefiniáljuk az elektromos mobilitás élményét a magyar vásárlók számára, és egy új motorozási korszakot nyissunk meg. A Tiszta Energiák helyi szakértelmére és erős disztribúciós hálózatára támaszkodva biztosítani fogjuk, hogy minden utazás – az első próbakörtől a hosszú távú tulajdonlásig – valóban világszínvonalú élményt nyújtson.

Az Ultraviolette olyan technológiai szintet képvisel, amely elképesztően ritka nemcsak a közép-kelet-európai piacon, de az egész világon kiemelkedő; a repülőgép-iparból érkeztek és nem kötnek olcsó kompromisszumokat.

A márka egyik legfeltűnőbb jellemzője a brutális akkumulátor-kapacitása: az Elektroriderhez érkező Ultraviolette F77 modellek akkumulátorai 10,3 kWh kapacitásúak; ez több, mint háromszorosa a most elérhető elektromos motoroknak, a kínai gyártók pedig még csak most nyalogatnak bele a 6-7 kWh-ba.

Mindemellett az árban jóval feljebb pozícionált nyugati (pl. amerikai) gépekkel ugyanúgy versenyképes, de lényegesen alacsonyabb áron. 

Összehasonlításként akksiról és az árakról: egyes nagy kínai gyártók legjobb modelljei (például a Yadea Kemperje) körülbelül 6,4 kWh körül mozognak, míg a Honda WN7 prémium elektromos modellje nagyjából 9,3 kWh-s akkumulátort kínál 5,5 millió forintért – az Elektroriderhez érkező 10,3 kWh-s Ultraviolette modellek ára viszont 3 790 000 forinttól indul úgy, hogy a műszaki színvonal minimum olyan lesz, mint a Hondánál. Ne felejtsük el, hogy a hagyományos gyártók barátkozása az elektromos technológiával mindenhol kicsit nehézkes; annak ellenére, hogy benzines motorkerékpárok gyártásában a tapasztalatuk óriási, az elektromos hajtástechnikában viszont rendszerint gyenge. Ez legtöbbször látszik a végterméken is.

Prémium Elektromos Motorkerékpár Összehasonlítás

Jellemző Yadea Kemper Ultraviolette F77 Honda WN7 BMW CE 04 Vmoto Stash
Akku Kapacitás 6,4 kWh (LFP) 10,3 kWh 9,3 kWh 8,9 kWh 7,2 kWh
Hatótáv (WMTC) ~110 km ~231 km ~140-153 km ~130 km ~150 km
Max. sebesség 160 km/h 155 km/h 129 km/h 120 km/h 120 km/h
Csúcsteljesítmény 40 kW (54 LE) 30 kW (40 LE) 50 kW (67 LE) 31 kW (42 LE) 15 kW (20 LE)
Töltés (80%-ra) 10 perc (CCS2) 20-80% 2,5 óra 30 perc (CCS2) 65 perc (Type 2) 5-6 óra (AC)
Becsült ár (Ft) ~5,5 – 7 M Ft 3 790 000 Ft ~6,2 M Ft ~5,2 M Ft-tól ~3 – 3,5 M Ft

A gyakorlatban a fenti akku-kapacitás azt jelenti, hogy a motor hatótávja olyan nagy, hogy Budapesttől a Balatonig gond nélkül eljuthatsz vele anélkül, hogy folyamatosan az akkumulátor töltöttségét kellene figyelned, és még tempót is mehetsz. Ez a szintű technológia korábban is létezett, viszont sokkal, de sokkal magasabb (közel kétszeres) áron volt elérhető.

India egyik nagy előnye épp abban rejlik, hogy nagyon magas minőséget kínál elérhetőbb áron úgy, hogy nagyon is érzi a nyugati igényeket. Talán épp ezért is jellemzi őket inkább Kína gyors és tömegtermelésre épülő modellje helyett a lassabb, de lényegesen alaposabb fejlődési ív.

Magyarországi megjelenésünk nem csupán egy újabb mérföldkő európai terjeszkedésünkben, hanem annak bizonyítéka is, hogy az innováció milyen erőteljesen hajtja előre utunkat – fogalmaz Niraj Rajmohan, az Ultraviolette technológiai igazgatója és társalapítója. – Tizenkét országban a motorosok már nagy lelkesedéssel fogadták modelljeinket, ami megerősíti elkötelezettségünket a teljesítmény és a technológia iránt. Magyarországon az a célunk, hogy a csúcstechnológiás mérnöki megoldásokat valódi, élményszerű motoros tapasztalatokkal ötvözve új szintre emeljük az elektromos mobilitást.

Az Ultraviolette motorjai mindemellett az egyik legfejlettebb applikációs rendszert kínálják, amit eddig elektromos motoron valaha láttunk. A smart-tech és high-tech megoldások között megtalálható a traction control, a holttérfigyelő, a fejlett tracking és számos személyre szabható bizonsági- és okosfunkció, mindez egy elképesztően vagány, saját fejlesztésű Ultraviolette AI asszisztensbe (avagy co-pilotba) ágyazva. 

A gyártó ráadásul szokatlanul erős garanciát kínál: az Ultraviolette modelljeire 5 év vagy 100 000 kilométer garancia jár, ami ebben a kategóriában rendhagyónak számít – de amennyit beletettek ebbe a motorba, meg sem lepődünk, hogy ennyire bíznak a termékükben, avagy van, amikor a garancia a garancia a minőségre. Ez egy ilyen pillanat.

India másik nagy előnye az erős belpiac, amit tudatosan tesztelésre is használnak. Az Ultraviolette havonta körülbelül 650–1000 darabot gyárt hazai piacra azokból a modellekből, amelyek Európába is érkeznek; ez komoly tesztelési potenciál.

Nem küldik a motorjaikat a nyugati piacra anélkül, hogy a motorok ne bizonyítottak volna már ebben az 1,4 milliárdos lakosságú országban: az Ultraviolette gépei nem első generációs, kiforratlan, próbálgatós termékek, hanem már a kemény hazai piacon vizsgáztak csillagos ötösre.

És miért? Elképesztő akksi-kapacitás és technológiai felszereltség: pipa, nyugati szemmel is látványos és vagány kinézet: pipa, elektromos hajtással jövő instant nyomaték és brutál jó vezethetőség: pipa, plusz még praktikus is a városi közlekedésben. Nem is beszélve arról, hogy az esetlegesen elszálló üzemanyagárak egyáltalán nem érintik az elektromos motorokat.

Az olyan díjak, mint az „Év Motorkerékpárja” vagy az „Év Formatervezői Díja”, csak tovább erősítették az Ultraviolette hírnevét mint a motoripar egyik legizgalmasabb úttörője; a cég új korszakot képvisel a motorozásban, ahol a brutális teljesítmény, a csúcstechnológia és a fenntarthatóság találkozik, hogy együtt formálják a mobilitás jövőjét. Az F77-es modellek már előrendelhetők tőlünk, az első darabok várhatóan március 20. körül megérkeznek hozzánk; az egész Elektrorider csapat tűkön ül, hogy végre felpattanhasson az UV-ra.

(Fotók: Ultraviolette Hivatalos)

További blogbejegyzéseink

Legyen az teljesítmény, hatótáv, akkumulátorkapacitás vagy okostechnológia, nagyon nem kicsiben játszik az Ultraviolette, mi pedig egyszerre vagyunk elképesztően izgatottak és büszkék is, hogy mi hozhatjuk be ezt a teljesen új
Gyere el velünk erre ingyenes egésznapos közös szezonnyitó edzésre és tesztnapra a piliscsévi motocross pályára: tanulj, fejlődj, vadulj, lazíts, és ami a legfontosabb: amíg a motorod merül, addig te töltődj!
Mindig örömteli esemény számunkra, ha gyártói és partneri kapcsolatainkat erősíthetjük, ezért különösen boldogok voltunk, hogy Európa legnagyobb motoros expója, a milánói EICMA apropóján a Talaria négyfős kínai delegációja ellátogatott hozzánk
A Talaria Komodo elektromos enduró
Elektrorider fekete pöttyök

Még több érdekelne?

Kövess minket hasonló izgalmas tartalmakért a social media felületeken!

Elektrorider fekete pöttyök

Még több érdekelne?

Kövess minket hasonló izgalmas tartalmakért a social media felületeken!