Sur-Ron elektromos motorok – céges háttere

Amikor szóba kerül egy elektromos motor, szinte reflexből jön a kérdés: „És ez milyen gyártmány?” A válasz pedig sokaknál már előre eldönti a folytatást – főleg, ha kiderül, hogy kínai. De itt az ideje újragondolni ezt az automatikus reakciót. A mai Kína nem az, amit 10-15 éve ismertünk. Ma már ott készülnek a világ legfejlettebb, legprecízebb technológiai termékei, és ennek tökéletes példája a Sur-Ron is. Egy márka, amely nem csak utolérte a nyugatot, hanem sok területen meg is előzte.

Szinte az első kérdések között szokták feltenni, hogy milyen gyártmány, és ha kínai akkor az milyen cég is…

Először is tisztázzuk, hogy ami nem kínai az hamisítvány ugye. Ma már a legmodernebb dolgok is Kínában készülnek lásd pl a rommá hypeolt iPhone-ok is. Na de térjünk vissza a Sur-Ron elektromos motorokhoz. Lássunk pár főbb pontot, dióhéjban:

  • 2014 decemberében alapította meg a céget 3 a tulajdonos akik maguk is motor és high-tech rajongók. 
  • 30 millió dollárral indult a cég és 40 fős mérnöki csapattal. 
  • Mára több mint 100 alkalmazott dolgozik a cégnél.
  • A motorokat Tibet fővárosában, Lhászában rakják össze.
  • A Sur-Ron elektromos motor elnyerte a neves RED DOT Design díjat 2018-ban.
  • Roppant népszerűek lettek a világ több táján is mint például USA, Oroszország, Ausztrália, Európa számos országa. 
  • Több szabadalommal is rendelkezik a Sur-Ron elektromos motor (pl: 3-as hajtás rendszere, hátsó rugós tag)

Ahogy láthatjátok, nem egy falhoz vizelő, olcsó cuccokat gyártó kis cégről beszélünk, hanem egy rentábilis, komoly hátterű, átgondolt vállalkozásról. Látogassátok meg a surron-budapest.hu oldalunkat, ha több technikai részlet is érdekel a témában!

Technológia, ami számít

A Sur-Ron tehát nemcsak felült a villanyhullámra, hanem vezeti is azt. A fejlesztéseik mögött komoly mérnöki háttér, gondosan optimalizált gyártástechnológia és valódi felhasználói igények állnak. Az alkatrészek minősége, az összeszerelés precizitása, a dinamikus teljesítménygörbék és az energiatakarékosság mind azt mutatják, hogy ez a márka tényleg érti, mitől lesz jó egy elektromos motor. Nem véletlenül láthatjuk Sur-Ronokat kemény terepen, versenypályán vagy akár a városi dzsungelben is.

Több mint trend – valódi érték

Egyértelmű tehát, hogy a Sur-Ron egy tudatosan építkező, mérnöki alapokra helyezett high-tech márka, amely már most meghatározó szereplője az elektromos motorkerékpár-piacnak. Nem pusztán trendet követ, hanem képes formálni is azt, köszönhetően a saját szabadalmakra, dizájndíjakra és a nemzetközi jelenlétére építő stratégiának.

Aki próbálta, tudja

És hogy megéri-e? Aki egyszer kipróbálta, annak többé nem kérdés. Nem csupán motorozol vele – átlépsz egy új világba, ahol a csend, az erő és a precíz technológia tökéletes összhangban működik. Ha pedig valaki még mindig csak annyit kérdez: „Kínai?” – csak mosolyogni tudsz, és odateszed neki: Próbáld ki. Aztán beszélgethetünk.

További blogbejegyzéseink

A Talaria Komodo elektromos enduró
Talaria Komodo 2025
Elektromos terepmotor és robogó Black Friday és Karácsony 2024
E Ride Pro SS elektromos terepmotor
E Ride Pro SS elektromos terepmotor
Talaria Sting Pro, vagyis Talaria TL5500 elektromos terepmotor
Elektrorider fekete pöttyök

Még több érdekelne?

Kövess minket hasonló izgalmas tartalmakért a social media felületeken!

Elektrorider fekete pöttyök

Még több érdekelne?

Kövess minket hasonló izgalmas tartalmakért a social media felületeken!

2023.10.13-án pénteken 12 órától zárva vagyunk. Hétfőn várunk titeket szeretettel a megszokott nyitvatartás szerint!

Zárvatartást jelző felirat